Szegedi Kovács Ágoston (1888-1978) festőművész képei
 

Csak itt az Interneten!

  Kovács Ágoston ( Szeged 1888 - Budapest 1978 )

Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Középiskolai tanári oklevelét 1911-ben kapta meg, majd Zemplényi Tivadar művésznövendéke. Tanulmányutakon járt Olaszországban és Párizsban. A fővárosi kiállításokon gyakran szerepelt Szegedi Kovács néven. 1919-ben a Hadviselt Művészek kiállításán mutatták be szibériai fogsága alatt készített akvarelljeit. Ilyenek: a
"Tél", ami kitűntető elismerésben részesült, "A szibériai országút", ami Baumgarten díjat és az "Este a táborban", ami aranyérmet nyert. 1923-ban érkezett haza a hadifogságból betegen, de még ez évben a Nemzeti Szalonban kiállított vízfestménye elnyeri a Solymosi díjat. 1924-ben Milánóban rendezett nemzetközi akvarell kiállításon két képe aranyérmet nyert. 1929-ben a Műcsarnokban is sikeres kiállítást rendezett "Madonna" című olajfestménye a szegedi Móra Ferenc Múzeumban van.

1930-tól a Török Pál utcai Iparrajziskolában a festészet és az alakrajz tanára volt. 1948-ban a  "Nagy Ferenc-féle összeesküvés" néven elhíresült koncepciós perbe keveredett. Állását és Képzőművészeti Alap-beli tagságát elvesztette. Az oly sok elismerés és díj nyertese elfeledve halt meg 90 éves korában. (Forrás: Seregélyesi György: Magyar Festők és Grafikusok adattára, 1988)


 A művész hagyatékának feldolgozása folyamatban van, a fellelhető majdnem 100 képet fokozatosan publikáljuk ezen a helyen.


 




 


Népművészeti motívumok



 






Krisztus-sorozat (töredék)



 




 

 




 

 

Egyéb festmények









Képek a Balatonról







Képek az Alföldről








Szibéria - Hadifogság








Portrék







Home - www.vitalyos.hu




 

 

Vitályos Consulting 2003. Április.